Mogyoróvajas keksz

Kekszet szeretnék már nagyon rég óta sütni, csak valahogy soha nem alakult úgy a dolog. Eddig. (o;

Az egész úgy kezdődött, hogy a Lidlben szoktuk mindig vásárolni, ott pedig a mogyoróvaj csak néha-néha kapható. Én pedig nagyon szeretem a mogyoróvajas csirkét, így amikor a polcon megláttam egy üveget, amin földimogyoró volt, gondolkozás nélkül beraktam a kosárba. Otthon derült ki, hogy oké, hogy földimogyoró, de kakaós... Na puff... itt az ideje kekszet sütni. (o;
Az interneten körbeszörföztem receptek ügyében, míg megalkottam a saját verziómat:
25 dkg lisztet, 12 dkg kókuszzsírt, 2 egész tojást, 1 kk sót, 5 dkg barna nádcukrot, 1/2 tk szódabikarbónát és 20 dkg már említett kakaós földimogyorókrémet kézzel homogénre gyúrunk.
No most ez először nem akar összeállni, utána a kókuszzsírral kell megküzdeni, hogy a kis csomók eltűnjenek (én szitán passzíroztam át miatta), végül meg az egész egy folyós massza lesz. (ahogy melegszik a kezünktől a kókuszzsír ugye). De az íze isteni már most is. (o;
A végén egy marék étcsoki pasztillát adtam még hozzá, biztos nem rontja el alapon. (igazam lett)
Folpackba csomagolva ment a hűtőszekrénybe egy éjszakára.

Másnap hűtőből ki, sütő bemelegít 170 fokra, közben a kőkemény rudat felvagdostam és raffaello méretű golyókat gömbölygetem belőle. (pillanatok alatt lágyul kézben)
A golyókat egymástól nagy távolságra sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem, majd kézzel kicsit szétlapítottam.
A tetejére mintát üvegpohár aljával és villával produkáltam. (mindkettőt lisztezni kell kicsit)

És már rágom párom fülét, hogy faragjon nekem fából kekszmintázó pecséteket. (o;
A sütőben addig sütöttem, amíg aranybarna nem lett az oldala-alja. Kinek milyen a sütője, nekem most kivételesen felső (!) sütés állásba kellett kapcsolnom, mert túlságosan pirult az alja.
Miután megsült, a nyújtódeszkára tettem óvatosan, hogy ott hűljenek ki, mert forrón még könnyen törnek.
Fogyasztására már több variáció is született: tejjel magában (enyém), darálva fagyira (páromé).