Dió is került a kamrapolcra

Méghozzá nem is akármilyen történettel!
Azt hiszem, idén olyan dolgokat sikerül csak elraknom, amiket abszolúte nem is terveztem. Valahogy a sors így hozzá. Igencsak kalandos módon a dió is így alakult. (o;
Történt ugyanis, hogy Párommal nekiindultunk a pincének, hogy lepakoljunk pár dolgot. Én lakásból ki, ő utánam, ajtó csukódik. "Kulcs?" - hangzik a kérdés. A választ gondolom nem kell részleteznem. Aki pedig volt már panelban, annak az ajtók működési levét sem kell bemutatni. (Aki esetleg nem, annak mondom: belül kilincs, kívül csak gomb... szóval ha egyszer kizáródtál, akkor oda vissza sehogy...)
Nem gond, sógor épp az előbb volt itt, gyorsan utána, mert anyóséknál van a tartalékkulcs, és akkor ő segít bejutni. Hát sógor sehol már. Summa summárum, a pincébe ugyan bepakoltunk, de a lakásba bizony bejutni sehogy sem lehet.
Munkamegosztás: én maradok, a pincében van mit csinálni, párom hazamegy (szerencsére csak párszáz méter), és megpróbál bejutni abba a lakásba (ja persze, anyósék most nyaralnak...). Ez úgy hozzávetőleg 2 óra alatt, sógor kecskeméti autópályáról való visszarángatásával sikerült is véghezvinni.
No.. de mit csináljak én a pincében/házban/ház előtt eddig?
És akkor felsejlett a diófa emléke. Szimat, meglesz az a fa, csak nem olyan nagy a telek! És meglett. Szóval összeszedtem amit csak találtam a fa alatt, és megtörtem. Betonszegélyes ex-homokozó + flip-flop papucs kombó... de a végére úgy belejöttem, hogy már szép szabályos "féldiókat" produkáltam. (o;

Majdnem egy egész üveggel lett, mire párom visszért, csak pár szemért sétáltunk le még délután.
Már pedzegetem a diós kenyér témakört. (o;